augusztus 22 -én, vasárnap 19 órakor tartották meg az első Invictus challenge-t a temerini medencén. A versenyt az újvidéki Invictus Oktatóközpont szervezte, és Temerin Község Turisztikai Szervezetének égisze alatt valósult meg. Kilenc regisztrált csapatnak volt lehetősége összemérni erejét a különböző vízi játékokban, az első három helyezettnek pedig kupákat és vacsorautalványokat biztosítottak Temerin vendéglátóipari egységeiben. A versenyzők fizikai felkészültsége és a kidolgozott taktika volt a győzelem kulcsa, mert azok a feladatok, amelyekben a csapatok versenyeztek, egyáltalán nem voltak egyszerűek. Az első helyezett a Kilencedik Légió csapata, a második helyet a Gnjurci, a harmadikat pedig a Krosfiteri szerezte meg. Gratulálunk a győzteseknek, és köszönjük a részvételt minden látogatónak! Reméljük, hogy ezzel az eseménnyel új hagyományt teremtettünk a temerini medencén.